Epilógus

Itt az epilógus. Szerintem ez majdnem a legrosszabb rész amit eddig írtam ehhez a történethez, de mégis ez a legjobb változata. Remélem nektek azért tetszeni fog és hagytok nyomot magatok után. Jó olvasást!


*2 évvel később*

Logannal azóta is minden rendben van köztünk. Már két év telt el, de nem volt egy vitánk, vagy összezördülésünk sem. Mindig szóltunk a másiknak, ha valami bajunk volt és megbeszéltük. Épp az ágyamon ültem és olvastam, mikor egy kis koppanás zavarta meg a nyugalmam, majd még egy. Mint kiderült a zajt az ablakomnak ütköző kavics okozta, ezért felálltam és kinyitottam, hogy megnézzem miért történt. Logan térdre ereszkedve nézett fel rám, míg James gitározni kezdett. 

-Melodi, már egy jó ideje együtt vagyunk, és minden tökéletes köztünk, ezt már csak egyetlen egy dologgal lehet űberelni, és szeretném ha ezt megtennénk. Melodi Schmidt, te vagy életem értelme, a borús napom fénye. Hozzám jönnél feleségül?- monológja teljesen meghatott. Annyira aranyos volt tőle ez az egész.

-Igen.- kiabáltam neki, és kifutottam hozzá. Megálltam előtte, felhúzta az ujjamra a gyűrűt, ami mellesleg gyönyörű, felállt és azonnal az ajkaira tapadtam. Ez egy igazán különleges élet kezdete.- Ha már itt tartunk nekem is mondanom kéne valamit.- kezdtem bele elszomorodva.

-Ugye nem azt, hogy terhes vagy?- kérdezett rá ijedt pillantással.

-Persze, hogy nem.- nevettem ki, mire egy értetlen pillantást kaptam.- Sikerült bekerülnöm az egyetemre. Londonba költözöm.- mondtam ki a lesújtó hírt. Nehezen tudtam eldönteni, beadjam-e a jelentkezési lapot, de végül Kendall nyomására beadtam. Azt hittem nem kerülök be, de most választanom kellett a szerelmem és a tanulás között, és én a tanulást választottam, de nem nagy örömmel. 

-Ohh.- adott hangot megdöbbenésének.- Miért nem szóltál előbb?- kérdezte, de cseppet sem számonkérően, inkább szomorkásan. 

-Azt hittem nem vesznek fel, de megtették. Annyira sajnálom, de muszáj tanulnom. Nem akarlak itt hagyni, de a sulit még sem végezhetem el innen.- sírtam el magam.

-Kicsim, ne sírj. Megoldjuk ezt is, mint már annyi mindent.A távolság nem akadály. Hiszen szeretjük egymást, majd sokszor meglátogatlak, vagy én is oda költözöm veled.- ajánlotta fel, de nem szeretném, ha miattam adná fel a munkáját, és ezt neki is megmondtam. 

*További két évvel később*

A reptérről sétáltam ki a bőröndömmel kezemben, amikor megláttam életem értelmét. Megszaporáztam a lépteim és amint eléértem szorosan magamhoz öleltem, de neki ez nem volt elég, ezért azonnal az ajkaimra tapadt.

-Annyira hiányoztál.- dörmögte a nyakamba Logan.- Ígérd meg, hogy többet nem leszünk külön.- kérlelt. Ez neki is olyan szenvedés volt mint nekem. Két éve nem láttam, de a szerelmem iránta semmit sem apadt és ez viszont is igaz.

-Meg se tudnál szabadulni tőlem.- bújtam még jobban hozzá.

*Még egy évvel később*

Megtartottuk az esküvőt, és minden a helyén van. Sosem mertem volna gondolni, hogy ennyire rendben lesz az életem, de mégis így történt. Semmit nem bántam meg, még azt se, hogy Kendall annyira féltett az első időben, mert ha nem így lett volna, lehet most nem itt tartanék. Loganék persze már kiöregedtek, de a barátságuk nem szűnt meg. Minden hétvégén összefutunk az egyik párnál, mert időközben a többi srác is becsajozott. Az életem ennél tökéletesebb nem is lehetne.

Vége