*Logan szemszöge*
Negyed óra telt el, mire Kendall erre jött.
-Mi történt?- térdelt mellém rögtön.
-Csak annyi, hogy egy szánalmas gyökér vagyok, aki egy nap után elveszti élete szerelmét.- szipogtam tovább.
-A síráson kívül nincs benned semmi szánalmas.- próbált vigasztalni.
-Köszi, ez tényleg sokat segít.- gúnyolódtam.
-Inkább próbáld meg visszaszerezni ahelyett, hogy itt bőgsz.- hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatomat. -Gyere! Segítek.- jelentette ki és a szobájába indult. Én pedig követtem. Valóban jó ötlete volt. Ezzel tuti sikerül visszahódítanom, legalább is remélem.
Késő délután indultunk a koncert helyszínére, hogy még egyszer eltudjunk mindent próbálni. Melodi rám sem nézett a próbán. Ez nagyon fájt, de nem szabad most összetörnöm, majd ha este nem sikerül visszahódítanom, bár remélem ez nem következik be. Az emberek már tombolnak kint, pedig még egy óra van a kezdésig. Addig nekünk szünetünk van, de már nem mehetünk sehova.
-Jól vagy?- jött oda James.
-Szerinted?- kérdeztem vissza.- Életem szerelme elhagyott és nem tehetek ellene semmi, mert igaza van.- temettem arcom a tenyereimbe.
-Majd megbékél. Hidd el rá fog jönni, mennyire sokat jelent neked.- biztatott.
-Veled mi a helyzet?- érdeklődtem.- Sikerült kibékítened Selly-t?- tereltem el a témát, hogy ne érezzem magam még szánalmasabbnak.
-Persze. Elvileg idejön.- mosolyodott el.
-Legalább te boldog vagy.- jelentettem ki.
-Te is az leszel.- ezzel magamra hagyott. Bárcsak igaza lenne, de erre most nem látok sok esélyt. A szünetben végig ugyan ott ültem és figyeltem, ahogyan Melodi hol Jamessel, hol Lossal beszélget és nevetgél. Egy párszor felém pillantott, de csak lesajnálóan nézett rám és ez nagyon rosszul esett, de muszáj túlélnem. Már csak öt perc volt hátra míg el kellett kezdenünk átöltözni, meg belövetni a sérónk, amikor kettesben maradtam az én gyönyörűmmel.
-Nagyon haragszol?- kérdeztem rá, mert már nem bírtam a közénk beállt csendet.
-Csak hagyj békén Henderson!- kérte és ezzel fa képnél hagyott.
A koncert elég lassan telt, pedig mindig nagyon gyorsan elrepül. A táncosok, főleg Melodi nagyon ügyesek voltak. Az utolsó szám következett, azon belül is az én szólóm, amikor a szöveget letojva kezdtem beszélni: "A színpadon tartózkodik egy csodálatos lány, akit sikerült megbántanom egy orbitális hülyeséggel, amit nagyon-nagyon sajnálok. Nem kellett volna kimondanom azt a mondatot. Tudnotok kell, hogy ez a lány mindennél többet jelent nekem. Bármit megtennék, hogy ne haragudjon rám és újra a karjaimban tarthassam. Menthetetlenül bele szerettem ebbe a tökéletes lányba. Melodi kérlek bocsáss meg nekem, mert ha nem teszed abba belehalok. Kérlek..." csuklott el a hangom mondandóm végére. A közönség lélegzett visszafojtva figyelte az eseményeket, de én csak Melodira koncentráltam. Könnyes szemmel hallgatott végig, de nem szakított félbe, és nem mondott semmit, még akkor se amikor végeztem. Hosszú percekig csak nézett és gondolkozott. Mindenki őt figyelte és a reakcióját várta. A szívem hihetetlen tempóban vert. Nagyon féltem, hogy visszautasít, de mégsem ez történt, helyette a karjaimba vetette magát. Szorosan öleltem magamhoz, kivette a kezemből a mikrofont.
-Nem csak te vagy menthetetlen.- beszélt a készülékbe, mire értetlen pillantással ajándékoztam meg.- Szeretlek Logan. Úgy ahogy vagy, de meg kell értened, hogy még újak a sebeim és elég sokszor eszembe jutnak, de megpróbálok elfeledkezni róla és úgy tenni mintha mi sem történt volna, de ígérd meg, hogy segítesz ebben!- kérte.
-Ígérem. -suttogtam.
-Csókot, csókot.- kántálta a közönség. Engedély kérő pillantást vetettem az általam csodált lányra, mire ő csak bólintott. Lassan nyomtam ajkaimat övéi ellen. Lágyan csókolt, mégis teljes odaadással. Érződött, hogy mennyire szeret. Ekkor tudatosult bennem: vele akarom leélni az életemet. A menedzser nem nagyon örült neki, hogy az ő szavaival élve elbasztam az utolsó számot, de hát így járt. A lényeg, hogy a közönség nem bánta és elfogadják Melodit. Számomra ő a legfontosabb. Csak ne találgassanak, hogy milyen sebei frissek, mert arról nem hiszem, hogy nyíltan beszélne. Nem szeretném, hogy ez az aranyos lány újra összetörjön.
Későn értünk vissza a hotelbe ahonnan reggel indulunk tovább. Melodi azonnal befoglalta a fürdőt és elvégezte az esti teendőit. Egy törölközőben lépett ki a helyiségből, ami eléggé beindította a fantáziámat, de ahelyett, hogy bármit is tettem volna csak gyorsan elmentem lezuhanyozni. Annyira jól állt neki az a falatnyi anyag, de nem akarom megijeszteni, vagy előhozni a rossz emlékeit. Mindennek eljön a maga ideje. Melodit magamhoz ölelve aludtam el.
Reggel korán keltünk és indultunk a következő turné állomásra. A buszozás rohadt kimerítő volt. Megint egy lakosztályt kaptunk külön szobákkal, mint az összes többi állomáson. A turné hamar elment. Melodival egy vitánk sem volt, sőt az emberek minket tartanak az álom párnak. Legalább is eddig így volt, mert ma valami történt. Egyik pillanatról a másikra történtek a dolgok és már csak arra eszméltem fel, hogy sértő dolgokat vágunk egymás fejéhez. Fogalmam sincs mi lett velünk. Itt állunk a szobájában és kiabálunk egymással.
-Ti meg mi a jó édes istent csináltok?- tört ránk Kendall.- Tőletek hangos az egész ház.- kérdésén én is elgondolkodtam. Annyira szeretem ezt a lányt, de most nagyon felbaszta az agyam, csak mégis mivel?
-Ha ez a tökfej nem kiabálna velem jogtalanul nem lenne semmi.- jelentette ki Melodi. Megnevezése a szívemig mart. Ezt nem bírom tovább. Muszáj lenyugodnom.
-Ez a tökfej már itt sincs.- kiabáltam vele és kiviharzottam a házból.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése