Epilógus

Itt az epilógus. Szerintem ez majdnem a legrosszabb rész amit eddig írtam ehhez a történethez, de mégis ez a legjobb változata. Remélem nektek azért tetszeni fog és hagytok nyomot magatok után. Jó olvasást!


*2 évvel később*

Logannal azóta is minden rendben van köztünk. Már két év telt el, de nem volt egy vitánk, vagy összezördülésünk sem. Mindig szóltunk a másiknak, ha valami bajunk volt és megbeszéltük. Épp az ágyamon ültem és olvastam, mikor egy kis koppanás zavarta meg a nyugalmam, majd még egy. Mint kiderült a zajt az ablakomnak ütköző kavics okozta, ezért felálltam és kinyitottam, hogy megnézzem miért történt. Logan térdre ereszkedve nézett fel rám, míg James gitározni kezdett. 

-Melodi, már egy jó ideje együtt vagyunk, és minden tökéletes köztünk, ezt már csak egyetlen egy dologgal lehet űberelni, és szeretném ha ezt megtennénk. Melodi Schmidt, te vagy életem értelme, a borús napom fénye. Hozzám jönnél feleségül?- monológja teljesen meghatott. Annyira aranyos volt tőle ez az egész.

-Igen.- kiabáltam neki, és kifutottam hozzá. Megálltam előtte, felhúzta az ujjamra a gyűrűt, ami mellesleg gyönyörű, felállt és azonnal az ajkaira tapadtam. Ez egy igazán különleges élet kezdete.- Ha már itt tartunk nekem is mondanom kéne valamit.- kezdtem bele elszomorodva.

-Ugye nem azt, hogy terhes vagy?- kérdezett rá ijedt pillantással.

-Persze, hogy nem.- nevettem ki, mire egy értetlen pillantást kaptam.- Sikerült bekerülnöm az egyetemre. Londonba költözöm.- mondtam ki a lesújtó hírt. Nehezen tudtam eldönteni, beadjam-e a jelentkezési lapot, de végül Kendall nyomására beadtam. Azt hittem nem kerülök be, de most választanom kellett a szerelmem és a tanulás között, és én a tanulást választottam, de nem nagy örömmel. 

-Ohh.- adott hangot megdöbbenésének.- Miért nem szóltál előbb?- kérdezte, de cseppet sem számonkérően, inkább szomorkásan. 

-Azt hittem nem vesznek fel, de megtették. Annyira sajnálom, de muszáj tanulnom. Nem akarlak itt hagyni, de a sulit még sem végezhetem el innen.- sírtam el magam.

-Kicsim, ne sírj. Megoldjuk ezt is, mint már annyi mindent.A távolság nem akadály. Hiszen szeretjük egymást, majd sokszor meglátogatlak, vagy én is oda költözöm veled.- ajánlotta fel, de nem szeretném, ha miattam adná fel a munkáját, és ezt neki is megmondtam. 

*További két évvel később*

A reptérről sétáltam ki a bőröndömmel kezemben, amikor megláttam életem értelmét. Megszaporáztam a lépteim és amint eléértem szorosan magamhoz öleltem, de neki ez nem volt elég, ezért azonnal az ajkaimra tapadt.

-Annyira hiányoztál.- dörmögte a nyakamba Logan.- Ígérd meg, hogy többet nem leszünk külön.- kérlelt. Ez neki is olyan szenvedés volt mint nekem. Két éve nem láttam, de a szerelmem iránta semmit sem apadt és ez viszont is igaz.

-Meg se tudnál szabadulni tőlem.- bújtam még jobban hozzá.

*Még egy évvel később*

Megtartottuk az esküvőt, és minden a helyén van. Sosem mertem volna gondolni, hogy ennyire rendben lesz az életem, de mégis így történt. Semmit nem bántam meg, még azt se, hogy Kendall annyira féltett az első időben, mert ha nem így lett volna, lehet most nem itt tartanék. Loganék persze már kiöregedtek, de a barátságuk nem szűnt meg. Minden hétvégén összefutunk az egyik párnál, mert időközben a többi srác is becsajozott. Az életem ennél tökéletesebb nem is lehetne.

Vége

19. rész

Halihó gyerekek! Elérkezett az utolsó rész. Ezen kívül már csak egy epilógus lesz. A rész elég elmebetegre sikeredett, de azért leírhatnátok a véleményeteket, mert nektek csak egy perc, de nekem sokat jelent. Jó olvasást!

A kérdése szíven ütött. Azt hittem hozzám jött, de mégsem, ez nagyon fájt. Szó nélkül szaladtam fel a szobámba és vetődtem sírva az ágyamba. Fogalmam sincs mit akarhat testvéremtől, de az biztos, nélküle nincs miért élnem.- fordult meg a gondolat a fejemben, csak túl gyáva vagyok eldobni magamtól az életet, de fájdalmat okozni nem, ezért egy tűt szúrtam az ujjamba. A fájdalom átjárta a testem, ez nagyon felszabadított, mintha egy csapon folyt volna ki belőlem minden fájdalom. Három szúrás után ráébredtem, nem biztos, hogy jó ötlet az ágyneműm összevérezni, ezért lementem a konyhába és a kőre csöpögtettem a ragadós folyadékot. A hátam nekivetettem a konyhapultnak, és leültem a hideg kőre. Kirázott a hideg. Már egy ideje itt "henyéltem" vérezve mikor a srácok megjelentek az ajtóban.

-Jézusom, te mit csinálsz?- kiáltott fel testvérem.- Azt hittem okosabb vagy annál, hogy fájdalmat okozz magadnak egy fiú miatt.- térdelt mellém, és kivette a kezemből a tűt, majd az ujjamért nyúlt, hogy meg tudja vizsgálni, milyen kárt okoztam magamnak.
-De annyira rossz. Nélküle élni sincs értelme.- törtem ki ismét hisztérikus zokogásba. Logan ledermedve nézte végig a jelenetet. A szemében mintha vívódást véltem volna felfedezni, de végül kisétált az ajtón. Ekkor pedig még erősebbé vált sírógörcsöm. Kendall nem tudott megnyugtatni, ezért mentőt kellett hozzám hívnia. A doki csak adott egy nyugtatót. Szerencsére otthon alhattam ki magam, és reggel mehettem ugyan úgy próbára, annyi különbséggel, hogy volt egy ragtapasz az ujjamon. Nagyon szégyellem magam, mert Logan látta a kiborulásom. Ez eszméletlen ciki. Mit fog most gondolni rólam? 

Akár milyen meglepő, de a próbán nem szóltunk egymáshoz, pedig azt hittem legalább el fog küldeni melegebb éghajlatra, de nem tette. Sőt, a páros táncnál szinte alig ért hozzám, vagy mert félt, vagy (ami valószínűbb) undorodik tőlem. A próba csak nagyon lassan ért véget, pedig szeretek táncolni, de most szívesebben sírtam volna ki magam. Ma kivételesen nem jött át hozzánk senki kajálni, aminek kifejezetten örültem, mert így nyugodtan tudtam gondolkodni a szobámba zárkózva. A csend már szinte kínos volt számomra, pedig egyedül voltam, ezért bekapcsoltam egy szomorú számot a telefonomon. Így már mindjárt jobb volt, de még mindig nem tökéletes. Az csak úgy lehetne, ha magához ölelne. Gondolataimat egy halk kopogás zavarta meg. Az ajtó előtt Kendall állt, hogy megkérjen főzzek valamit, mert neki dolga van.Mivel nem volt jobb dolgom belementem. A konyhába érve viszont nem várt jelenetet pillantottam meg. Egy csaj épp Logan arcát puszilta meg, engem pedig elöntött a féltékenység. Nem lehet igaz, hogy máris tovább lépett, de ezek szerint mégis. Csak átrohantam előttük a nappalin ki az utcára. A srác amint meglátott a nevem kezdte kiabálni és utánam eredt. 

-Állj már meg!- kiabálta és elkapta a karomat. -Miért menekülsz előlem?

-Mert nem szeretném végignézni ahogy tovább lépsz rajtam.- sütöttem le a szemem.

-Miből gondo..- akadt el mondandójában amikor leesett neki.- Figyelj, az nem az aminek gondolod. Az a lány az unokatesóm. Azért volt itt, mert bemutattam Kendallnek, de nekem te tetszel. Lehet, hogy voltak nézeteltéréseink, de megbeszéljük, legalábbis remélem.

-Komolyan?- kérdeztem rá, és reménykedve felpillantottam a szemébe.

-Persze kicsim.- ölelt magához.

-Csak átölelsz?- kérdeztem szomorkodva. Utáltam, hogy ennyire óvatos.

-Igen. Miért? Baj?- érdeklődött az arcomat fürkészve.

-Igen, azt szeretném, ha végre normális lenne a kapcsolatunk. Ha nem úgy tekintenél rám mint egy kis lányra, hanem mint egy nőre. Jó lenne, ha végre normálisan megcsókolnál, vagy akár olyan esetben többet is tennél.- fejtettem ki a véleményem és érzéseim neki.

-Akkor miért nem szóltál előbb?- értetlenkedett mosolyogva, majd letámadta az ajkaimat. Ez a csókja olyan más volt mint az eddigiek. Ez tele volt szenvedéllyel.- Ha tudnád mióta vártam erre, de nem mertem megtenni a miatt a gyökér miatt. Féltem, hogy tolakodónak tartanál, de ezek szerint pont ezzel okoztam fájdalmat. Sajnálom.- fejtette ki miután apró puszikkal elvált tőlem. A monológja megmelengette a szívem. Olyan édes volt.

-Szeretlek.- suttogtam a mellkasához bújva. Ő is viszonozta kijelentésem. Annyira jó volt hallani tőle, egyszerűen zene volt füleimnek. Mivel rengeteg külön töltött időt kellett bepótolnunk elmentünk egy cukrászdába sütizni. Az egész délutánt együtt töltöttük. Voltunk a cukrászdában, és parkokban. Logan odaadta a pulcsiját, mert látta a vacogásomat. Már sötétedett, amikor felajánlotta, hogy haza kísér. Kedves gesztus volt tőle. Az ajtóban kaptam egy szenvedélyes búcsú csókot még, majd elment. Mosolyogva léptem be a házba, ahol Kendall aggódó arca fogadott.

-Hát te meg merre voltál?- érdeklődött az konyha ajtónak támaszkodva.- Aggódtam érted.- hangja szigorú volt, de vonásai másról tanúskodtak.

-Logannel a parkban.- jelentettem ki az ajkam beharapva.

-Látod? Mondtam én, hogy ki fogtok békülni.- mosolyodott el szélesen és szorosan átölelt. Most minden olyan tökéletes. Az életem végre sínen van. 

18. rész

*Melodi szemszöge*

-Mi történt?- kérdezte meg bátyám miközben mellém ült az ágyra. 

-Nem tudom.- suttogtam és megjelentek az első könnycseppek az arcomon.- Csak azt tudom, hogy már három hónapja együtt vagyunk és még nem jutottunk tovább a csóknál. Nagyon szeretem, de olyan mintha ő csak azért lenne velem, mert nem akar megbántani, vagy csak tőled félne. A csókjaink is minimális számúak.- fejtettem ki szívfájdalmam Kendallnek. 

-Nem hiszem, hogy így lenne. Ő nagyon szeret téged.- vont karjaiba, hogy kicsit megnyugtasson. 

-Akkor miért nem mutatja ki? Nem is sejti mennyire fáj ez nekem.- hosszú ideig sírtam Kendall karjaiban. Csak sokára tudott megnyugtatni. Megebédeltünk és én úgy döntöttem kimegyek kicsit a parkba deszkázni, mivel úgyis olyan régen volt rá lehetőségem. Csak egyedül voltam a deszkapályán, ami elég érdekes tekintve az időpontot. Mindenki ilyenkor szokott itt lebzselni. Bár a magány nem zavart, legalább kedvemre próbálgathattam a trükköket amiket ismerek. Már egy fél órája kint voltam, amikor ismerős hangot hallottam meg. Harry volt az.

-Hát téged is látni erre?- kérdezte és mellém gurult a deszkáján.

-Mivel a turnénak vége.- jelentettem ki, és leültem egy padra kicsit megpihenni. Erről nem is beszéltünk többet, a többi dologról annál inkább. Épp egy hatalmas röhögőgörcs közepén jártunk, amikor megpillantottam Logant. Az egész testem megfeszült, és minden jó kedvem elszállt. Minket figyelt, de az arca közömbös volt.

-Jól vagy?- kérdezett rá Haz.

-Nem.- válaszoltam, mire Harry megölelt. Logan pedig csak lassan felénk indult. Ennek nem lesz jó vége, ezért eltávolodtam az engem ölelő sráctól.

-Mi az?- tudakolta a göndör, mire Logan megállt mellette.

-Szerintem az a baja, hogy rajtakaptalak titeket.- hangzott Logan válasza. Ez pedig teljesen összetört és rögtön megindultak a könnyeim.

-Ő legalább egy nap után több szeretetet ad mint te egy hét alatt.- oltottam be.- Ő azt után is rögtön átölelt miután három hónapja nem látott, viszont veled járok/jártam és te nem tudtál normálisan megcsókolni, vagy kimutatni a szereteted.- és itt a vége. A sírás elhatalmasodott rajtam és rögtön futásnak eredtem. Mindkét fiú utánam indult. Őrült hajsza vette kezdetét. Az utolsó emlékem pedig a két srác hangja és a sötétség.

Mindenem fáj. A fertőtlenítő szag csípi az orrom és bántja a szemem a fény. Hol lehetek? Ekkor nyílt ki a kórterem ajtaja és lépett be egy ember.

-Hogy van a kisasszony?- kérdezte miközben a kezében lévő papírokat nézegette.

-Mindenem fáj.- jelentettem ki és köhögnöm kellett, ami hatására elviselhetetlen fájdalom mart a tüdőmbe.- Mi történt?- érdeklődtem és megpróbáltam felülni, de ez sem jött össze. 

-Kérem maradjon fekve. Elütötte egy autó. A barátai hozták be, és mentették meg az életét.- tájékoztatott gépies hangon, mire a hideg is kirázott. 

-Meddig kell itt maradnom?- tettem fel a kérdést, ami most a legjobban foglalkoztatott.

-Még minimum egy hétig.- mondta ki a megsemmisítő választ. Akkor, ott egy világ omlott össze bennem. A sírás elhatalmasodott rajtam és végig folytak az első könnycseppek az arcomon. A doktor illedelmesen távozott és beengedte a látogatóimat. Az egyik a bátyám, a másikra pedig nem számítottam. Ő Logan volt, de őt nem láttam szívesen és ezt közöltem is velük. Tiszteletben tartotta a kérésem és távozott a helyiségből. 

-Jól vagy?- csapott le rögtön Kendall a kérdéssel.

-Lelkileg vagy testileg?- kerülgetett egy újabb sírógörcs. A válasza csak egy bólintás volt, mire mindent kiadtam magamból. A baleset előtt történteket, és a testi fájdalmat is. Egyszóval mindent megbeszéltünk. Megtudtam, hogy két napig voltam eszméletlen és Logan el sem mozdult mellőlem, csak ha muszáj volt, mert magát okolta a történtek miatt. Nem az ő hibája volt, de azért nem bánom, hogy így látja a dolgokat. Szeretem, de már nem bírom ezt a, nem is tudom minek nevezzem ezt. Testvérem csak este ment haza, a látogatási idő lejártával. 

A kórházban töltött idő rémes volt. Végig unatkoztam, csak egy-egy órát lehetett bent Kendall, más meg nem jött. Igaz, én kértem Loggiet, ne jöjjön be hozzám, de azért örültem volna neki, ha ezt megszegi. Keserédes száj ízzel nyugtáztam, hogy ma végre haza mehetek erről a rémes helyről. Kendall jött értem, és vitt haza. A doki szerint még rengeteget kell pihennem, szóval semmi normális torna. Se tánc, se deszka. Mi lesz velem ezek nélkül? Itthon az időt főzőcskézéssel és takarítással töltöm. A négy fiúból három nálunk ebédel minden nap. Mindig várom a negyediket is felbukkanni, de ez sosem következik be. Szerintem már rég túl is lépett rajtam, ezért minden este álomba sírom magam, de ezt senki sem tudja, sőt. Nappal megjátszom a vidámat, de belül megőrülök, szétfeszít a bizonytalanság és a hiányérzet. Ebbe bele fogok őrülni. 

Már eltelt egy pár hét, ezért újra beállhatok táncolni. Már a dokihoz sem kell visszajárnom. Rettegek ettől a naptól, ma újra láthatom életem szerelmét, és az is lehet, hogy ő már utál engem. 

-Sziasztok!- köszöntem hangosan amikor beléptem a táncterembe. Mindenki rám kapta a tekintetét és kedvesen üdvözölt, kivéve egy embert, Logant. Ő egyedül ücsörgött a terem egyik sarkában és valamit firkálgatott egy füzetbe. 

-Azóta csinálja ezt, mióta visszajöttünk.- mondta az egyik táncos, amikor észrevette, kit nézek. Ez kicsit elgondolkoztatott. Lehet, még  nincs túl rajtam? Á, ez lehetetlen.- hessegettem el a bolond gondolatokat. Bemelegítettünk és kezdetét vette a tánc. Nagyon jó volt újra a dalaik ritmusára mozogni. Mint kiderült, mostanában rengeteg lassú számot írtak, ezért lesznek páros táncok is. Már csak Logannak nem volt párja, és még egy csomó lánynak, de csodák csodájára velem osztották be. A gyakorlás alatt rám sem nézett, sőt amint lehetett elengedett. Az arcán semmilyen érzelem nem tükröződött és ez rémesen fájt. A zene véget ért, és szinte ellökött magától, majd amint meghallotta a szünet szót visszarogyott a sarokba, és ismét firkálgatni kezdett a füzetébe. Komolyan mondom ez már beteges, szinte már függő. A próbának hamar vége lett, és három sráccal mentünk hozzánk ebédelni. Megint az én drágám hiányzott a csapatból. Ő csak a srácoknak egy csá-t odavetve elviharzott gyönyörű Ford-jával. Kendall együttérző pillantást vetett felém, de többre nem telt egyik sráctól sem. Előttük megjátszottam a boldog lányt, de ez közel sem volt így. Egész este nálunk voltak, és szórakoztattak minket, de mi Kendallal tudtuk, hogy csak játszom a boldogot és semmi kedvem velük lenni. Olyan kilenc közül mentek haza végül. Ekkor testvérem kikérdezett. Kíváncsi volt mindenre, attól kezdve, hogy beléptem a táncterembe addig amíg ki nem léptem onnan. Kiöntöttem neki a szívem. Elmondtam, hogy egy szót sem szólt és csak akkor ért hozzám, ha muszáj volt, ez nagyon érdekes érzéseket keltett bennem. 

-Komolyan mondom, kiherélem, ha továbbra is bántani fog.- jelentette ki, mire heves tiltakozásba kezdtem, mi szerint ne merje bántani. A kis "vitánkat" a csengő hangja zavarta meg. Testvéremmel versenyezve indultunk ajtót nyitni. Hát mit nem mondjak? Elég érdekesre sikeredett ez a kis akciónk, mert mindketten futottunk és a másikat akartuk leelőzni, ám ez nem jött össze, ezért egyszerre nyitottuk ki az ajtót. Mindketten ledöbbentünk, amikor megláttuk, ki áll az ajtóban. Alig hittem a szememnek, Logan toporgott előttünk. A szája szélét harapdálta, egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, és engem figyelt.

-Beszélhetnénk négy szemközt Kendall?- érdeklődött idegesen, a szemét le sem véve rólam.

17. rész

*Logan szemszöge*

Negyed óra telt el, mire Kendall erre jött.

-Mi történt?- térdelt mellém rögtön.

-Csak annyi, hogy egy szánalmas gyökér vagyok, aki egy nap után elveszti élete szerelmét.- szipogtam tovább.

-A síráson kívül nincs benned semmi szánalmas.- próbált vigasztalni.

-Köszi, ez tényleg sokat segít.- gúnyolódtam.

-Inkább próbáld meg visszaszerezni ahelyett, hogy itt bőgsz.- hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatomat. -Gyere! Segítek.- jelentette ki és a szobájába indult. Én pedig követtem. Valóban jó ötlete volt. Ezzel tuti sikerül visszahódítanom, legalább is remélem. 

Késő délután indultunk a koncert helyszínére, hogy még egyszer eltudjunk mindent próbálni. Melodi rám sem nézett a próbán. Ez nagyon fájt, de nem szabad most összetörnöm, majd ha este nem sikerül visszahódítanom, bár remélem ez nem következik be. Az emberek már tombolnak kint, pedig még egy óra van a kezdésig. Addig nekünk szünetünk van, de már nem mehetünk sehova. 

-Jól vagy?- jött oda James.

-Szerinted?- kérdeztem vissza.- Életem szerelme elhagyott és nem tehetek ellene semmi, mert igaza van.- temettem arcom a tenyereimbe.

-Majd megbékél. Hidd el rá fog jönni, mennyire sokat jelent neked.- biztatott.

-Veled mi a helyzet?- érdeklődtem.- Sikerült kibékítened Selly-t?- tereltem el a témát, hogy ne érezzem magam még szánalmasabbnak.

-Persze. Elvileg idejön.- mosolyodott el.

-Legalább te boldog vagy.- jelentettem ki.

-Te is az leszel.- ezzel magamra hagyott. Bárcsak igaza lenne, de erre most nem látok sok esélyt. A szünetben végig ugyan ott ültem és figyeltem, ahogyan Melodi hol Jamessel, hol Lossal beszélget és nevetgél. Egy párszor felém pillantott, de csak lesajnálóan nézett rám és ez nagyon rosszul esett, de muszáj túlélnem. Már csak öt perc volt hátra míg el kellett kezdenünk átöltözni, meg belövetni a sérónk, amikor kettesben maradtam az én gyönyörűmmel.

-Nagyon haragszol?- kérdeztem rá, mert már nem bírtam a közénk beállt csendet.

-Csak hagyj békén Henderson!- kérte és ezzel fa képnél hagyott.

A koncert elég lassan telt, pedig mindig nagyon gyorsan elrepül. A táncosok, főleg Melodi nagyon ügyesek voltak. Az utolsó szám következett, azon belül is az én szólóm, amikor a szöveget letojva kezdtem beszélni: "A színpadon tartózkodik egy csodálatos lány, akit sikerült megbántanom egy orbitális hülyeséggel, amit nagyon-nagyon sajnálok. Nem kellett volna kimondanom azt a mondatot. Tudnotok kell, hogy ez a lány mindennél többet jelent nekem. Bármit megtennék, hogy ne haragudjon rám és újra a karjaimban tarthassam. Menthetetlenül bele szerettem ebbe a tökéletes lányba. Melodi kérlek bocsáss meg nekem, mert ha nem teszed abba belehalok. Kérlek..." csuklott el a hangom mondandóm végére. A közönség lélegzett visszafojtva figyelte az eseményeket, de én csak Melodira koncentráltam. Könnyes szemmel hallgatott végig, de nem szakított félbe, és nem mondott semmit, még akkor se amikor végeztem. Hosszú percekig csak nézett és gondolkozott. Mindenki őt figyelte és a reakcióját várta. A szívem hihetetlen tempóban vert. Nagyon féltem, hogy visszautasít, de mégsem ez történt, helyette a karjaimba vetette magát. Szorosan öleltem magamhoz, kivette a kezemből a mikrofont.

-Nem csak te vagy menthetetlen.- beszélt a készülékbe, mire értetlen pillantással ajándékoztam meg.- Szeretlek Logan. Úgy ahogy vagy, de meg kell értened, hogy még újak a sebeim és elég sokszor eszembe jutnak, de megpróbálok elfeledkezni róla és úgy tenni mintha mi sem történt volna, de ígérd meg, hogy segítesz ebben!- kérte.

-Ígérem. -suttogtam.

-Csókot, csókot.- kántálta a közönség. Engedély kérő pillantást vetettem az általam csodált lányra, mire ő csak bólintott. Lassan nyomtam ajkaimat övéi ellen. Lágyan csókolt, mégis teljes odaadással. Érződött, hogy mennyire szeret. Ekkor tudatosult bennem: vele akarom leélni az életemet. A menedzser nem nagyon örült neki, hogy az ő szavaival élve elbasztam az utolsó számot, de hát így járt. A lényeg, hogy a közönség nem bánta és elfogadják Melodit. Számomra ő a legfontosabb. Csak ne találgassanak, hogy milyen sebei frissek, mert arról nem hiszem, hogy nyíltan beszélne. Nem szeretném, hogy ez az aranyos lány újra összetörjön. 

Későn értünk vissza a hotelbe ahonnan reggel indulunk tovább. Melodi azonnal befoglalta a fürdőt és elvégezte az esti teendőit. Egy törölközőben lépett ki a helyiségből, ami eléggé beindította a fantáziámat, de ahelyett, hogy bármit is tettem volna csak gyorsan elmentem lezuhanyozni. Annyira jól állt neki az a falatnyi anyag, de nem akarom megijeszteni, vagy előhozni a rossz emlékeit. Mindennek eljön a maga ideje. Melodit magamhoz ölelve aludtam el. 

Reggel korán keltünk és indultunk a következő turné állomásra. A buszozás rohadt kimerítő volt. Megint egy lakosztályt kaptunk külön szobákkal, mint az összes többi állomáson. A turné hamar elment. Melodival egy vitánk sem volt, sőt az emberek minket tartanak az álom párnak. Legalább is eddig így volt, mert ma valami történt. Egyik pillanatról a másikra történtek a dolgok és már csak arra eszméltem fel, hogy sértő dolgokat vágunk egymás fejéhez. Fogalmam sincs mi lett velünk. Itt állunk a szobájában és kiabálunk egymással.

-Ti meg mi a jó édes istent csináltok?- tört ránk Kendall.- Tőletek hangos az egész ház.- kérdésén én is elgondolkodtam. Annyira szeretem ezt a lányt, de most nagyon felbaszta az agyam, csak mégis mivel?

-Ha ez a tökfej nem kiabálna velem jogtalanul nem lenne semmi.- jelentette ki Melodi. Megnevezése a szívemig mart. Ezt nem bírom tovább. Muszáj lenyugodnom.

-Ez a tökfej már itt sincs.- kiabáltam vele és kiviharzottam a házból.....

16. rész

Gyerekek, nem várok el semmit, de azért egy-két komment jól esne. Ha elolvassátok (már ha van ilyen egyén) hagyjatok nyomot magatok után. Még akkor is, ha az rossz, mert legalább tudnám, hogy miben kéne fejlődnöm. Előre is köszi annak aki ezt megteszi. A történetről előre meg csak annyit, hogy már csak 4 részt tervezek + az epilógust. Jó olvasást!

Mint utólag kiderült Matt volt az, de a fiúk a hangom hallatára mind ott termettetek és lefogták a srácot, elbeszélgettek vele és átadták a rendőrségnek. Végre örökre megszabadultam tőle. Abban viszont biztos vagyok, hogy még egy darabig félni fogok, de hát ilyen az élet. Egyszer fent egyszer lent. Logan nagyon édes volt. El se mozdult mellőlem amíg el nem vitték a rendőrök. Kendallék még nem tudják, hogy mi kölcsönösen vonzódunk egymáshoz, de észre sem vették rajtunk. Csak annyit tudnak, hogy Logannal sokat beszélgettem és mellettem állt az események leforgása alatt. Este mind elvonultunk a szobánkba, persze Logan hozzám jött, de ez nem tűnhetett fel senkinek, mert mi voltunk az utolsók. A szobám ajtaját kulcsra zártuk magunk után. Elgondolkodva néztem ki az ablakon mikor két kar fonódott a derekam köré. 

-Egész este erre vártam.- duruzsolta a bőrömbe.

-Arra, hogy átölelhess?- hitetlenkedtem.

-Igen. Akár hiszed, akár nem, engem már csak egy érintésed is örömmel tölt el.- vallott szint.- Szeretnéd felvállalni?- kérdezte hosszas hallgatásunkat megtörve.

-Mit?- értetlenkedtem és felé fordultam a karjaim nyaka köré kulcsolva.

-Azt ami köztünk van. Azt szeretnéd ha csak mi ketten tudnánk róla, vagy csak a szűk baráti kör, vagy akár az összes ember aki kicsit is nyomon követi tevékenységünk és életünk?- tudakolta, mire én hosszas gondolkodásba merültem. Mit szólnának hozzám a rajongók? Hiszen annyi nálam sokkal szebb lány van. De bujkálni sem akarok. Habár lehet, hogy Kendall letépi a fejünket a dologért, de az is lehet, hogy nem zavarná, mert megértené, mellette vagyok boldog? Annyi megválaszolatlan kérdés és olyan kevés idő van rá, hogy rendesen átgondoljam.- Ha többet szeretnél gondolkodni rajta, ráérsz holnap is válaszolni.- ajánlotta fel.

-Nem. Nem érdekel ki tudja meg. A lényeg, hogy szeretlek, és ha úgy tartja kedvem a nyílt utcán is átölelhesselek.- fejtetem ki véleményem a dolgok felől.

-Ezt megbeszéltük. Most menjünk aludni. Jó éjt kedvesem!- nyomott puszit a fejem búbjára, miután bemásztunk a takaró alá. Szorosan mellé feküdtem le, ő pedig átölelte a derekam. Annyira jó érzés mellette elaludni.

-Szép álmokat!- suttogtam fél álomban.

Reggel nagy fényre ébredtem. Az óra még csak 5-öt mutatott. A nyakamat szuszogás csiklandozta. Először nem tudtam ki az, de lassan beugrottak az este emlékei, és széles mosoly terült el az arcomon. Szépen lassan megfordultam Logan karjai között. Gyönyörű szemeit szemhéja takarta.

-Ennyire tetszik amit látsz?- kérdezett rá, mire kicsit meglepődtem.

-Hát...- húztam az agyát.- lehetnél jobb is.- incselkedtem vele.

-Na- háborodott fel.- Valld be, hogy tökéletesnek tartasz.- húzott a mellkasára.

-Hát persze, csak ne lennél olyan egoista.- jelentettem ki apró köröket rajzolgatva a mellkasára.

-Csak ismerem a határaim kislány.- kacsintott, mire felnevettem.- Nem viccnek szántam.- durcázott be, mire felemeltem a fejem és számat övé ellen nyomtam. Hirtelen érte e cselekedetem, de hamar reagált. Sajnos Kendall mindig a legrosszabb időpontra időzít, ezért pont most kellett bejönnie szólni, hogy mától folytatódik a turné. Rohadt jó mondhatom. Ráadásul a turné folytatása rengeteg próbát jelent számukra, számomra pedig sok unatkozást. Viszont újra láthatom őket a színpadon, ahol igazán otthon vannak. Nekik ezzel kell foglalkozniuk. Nagyon tehetségesek. Sajnos ma már próbálniuk is kell, pedig még kibírnék így pár napot.

Hamar elkészültem, mivel én is velük megyek a tánc próbára. Egy leggingset, egy laza fekete felsőt, a swag feliratos baseballsapkám és a fekete conversem vettem fel. Hajam csak kifésültem, és hagytam hullámosan a vállamra hullani, gondoltam a sapka miatt úgyis mindegy. 

-Gyönyörű vagy.- dicsért Logan amikor meglátott. Én csak megöleltem és elindultunk a táncterembe. A srácok a belüket is kitáncolták, legalábbis próbálkoztak a tánc részével, de a koreográfusnak sehogy sem tetszett amit csináltak. Mondjuk azt be kell vallani, tényleg nem voltak a legügyesebbek, de ilyen az élet. Egy hónapot hagytak ki. Amikor már ezredszerre próbálták a terpesz kereszt, forgást és nem ment nekik, már én is kiakadtam és magam mutattam be mit kéne tenniük, mert egy kicsit fárasztott már, hogy ennyire nem megy nekik. A koreográfus Ally persze rögtön mondta, hogy táncolnom kéne és beszélt is a főnökkel és bekerültem a táncosok közé. Na ott már nem untam az agyam. Nagyon jó volt kicsit átmozgatni magam. A táncosok is kedvesek és mindenben segítenek. Este már én is fellépek velük, ezért szükségem is volt rá. Röpke 5 óra alatt elsajátítottam minden táncot. Elfáradtam, de a java majd este jön. Remélem menni fog.

-Nagyon ügyes voltál szépségem.- mondta Logan a lakosztályba belépve.

-Valóban?- kérdeztem rá.

-Hát nálam mindenképp ügyesebb voltál.- ölelt szorosan magához.

-Köszönöm. Ez igazán kedves tőled.- pusziltam meg.

-Gyerekek szobára!- kiabált Carlos.

-Azt meg ne próbáljátok!- szólt rögtön Kendall.

-Nyugi tesó, majd este amikor már alszol.- kacsintott Logan én pedig mellkason ütöttem és beszaladtam a szobámba. Már csak ez hiányzott. Zokogva borultam az ágyamba.

*Logan szemszöge*

Ezt most nagyon elcsesztem, pedig csak viccnek szántam. Úgy tűnt Melodi már túllépett a történteken, de úgy látszik mégsem. Nagyon röstellem magam.

-Megyek és megnézem.- mondta Kendall, de megállítottam.

-Hagyd! Majd én beszélek vele. Már, ha hajlandó velem szóba állni ez után a parasztságom után.

Ő csak egy rendbent elmormolt és vissza ült a kanapéra. Azonnal Melodi szobája felé vettem az irányt.

-Kicsim!- szólítottam meg az ajtón kívülről, mert kizárt.- Sajnálom. Tapintatlan voltam. Kérlek beszéljük meg! Ígérem többet ilyen nem fordul elő, csak bocsáss meg! Egy orbitális paraszt vagyok, de ennek a parasztnak szüksége van rád. Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek szépségem. Tiszta szívemből.- fejeztem be a monológom. Az ajtó túloldaláról csak szipogás hallatszott. Hosszú ideig nem érkezett válasz.- Kérlek szerelmem, beszéljük meg!- próbálkoztam ismét.

-Csak hagyj békén.- kiabálta, és ez a szívemig mart. Lerogytam a földre és sírásban törtem ki. Igaz, hogy nem férfias, de nem érdekelt. Elvesztettem, őt, aki a világot jelentette számomra.....