-Mi történt?- kérdezte meg bátyám miközben mellém ült az ágyra.
-Nem tudom.- suttogtam és megjelentek az első könnycseppek az arcomon.- Csak azt tudom, hogy már három hónapja együtt vagyunk és még nem jutottunk tovább a csóknál. Nagyon szeretem, de olyan mintha ő csak azért lenne velem, mert nem akar megbántani, vagy csak tőled félne. A csókjaink is minimális számúak.- fejtettem ki szívfájdalmam Kendallnek.
-Nem hiszem, hogy így lenne. Ő nagyon szeret téged.- vont karjaiba, hogy kicsit megnyugtasson.
-Akkor miért nem mutatja ki? Nem is sejti mennyire fáj ez nekem.- hosszú ideig sírtam Kendall karjaiban. Csak sokára tudott megnyugtatni. Megebédeltünk és én úgy döntöttem kimegyek kicsit a parkba deszkázni, mivel úgyis olyan régen volt rá lehetőségem. Csak egyedül voltam a deszkapályán, ami elég érdekes tekintve az időpontot. Mindenki ilyenkor szokott itt lebzselni. Bár a magány nem zavart, legalább kedvemre próbálgathattam a trükköket amiket ismerek. Már egy fél órája kint voltam, amikor ismerős hangot hallottam meg. Harry volt az.
-Hát téged is látni erre?- kérdezte és mellém gurult a deszkáján.
-Mivel a turnénak vége.- jelentettem ki, és leültem egy padra kicsit megpihenni. Erről nem is beszéltünk többet, a többi dologról annál inkább. Épp egy hatalmas röhögőgörcs közepén jártunk, amikor megpillantottam Logant. Az egész testem megfeszült, és minden jó kedvem elszállt. Minket figyelt, de az arca közömbös volt.
-Jól vagy?- kérdezett rá Haz.
-Nem.- válaszoltam, mire Harry megölelt. Logan pedig csak lassan felénk indult. Ennek nem lesz jó vége, ezért eltávolodtam az engem ölelő sráctól.
-Mi az?- tudakolta a göndör, mire Logan megállt mellette.
-Szerintem az a baja, hogy rajtakaptalak titeket.- hangzott Logan válasza. Ez pedig teljesen összetört és rögtön megindultak a könnyeim.
-Ő legalább egy nap után több szeretetet ad mint te egy hét alatt.- oltottam be.- Ő azt után is rögtön átölelt miután három hónapja nem látott, viszont veled járok/jártam és te nem tudtál normálisan megcsókolni, vagy kimutatni a szereteted.- és itt a vége. A sírás elhatalmasodott rajtam és rögtön futásnak eredtem. Mindkét fiú utánam indult. Őrült hajsza vette kezdetét. Az utolsó emlékem pedig a két srác hangja és a sötétség.
Mindenem fáj. A fertőtlenítő szag csípi az orrom és bántja a szemem a fény. Hol lehetek? Ekkor nyílt ki a kórterem ajtaja és lépett be egy ember.
-Hogy van a kisasszony?- kérdezte miközben a kezében lévő papírokat nézegette.
-Mindenem fáj.- jelentettem ki és köhögnöm kellett, ami hatására elviselhetetlen fájdalom mart a tüdőmbe.- Mi történt?- érdeklődtem és megpróbáltam felülni, de ez sem jött össze.
-Kérem maradjon fekve. Elütötte egy autó. A barátai hozták be, és mentették meg az életét.- tájékoztatott gépies hangon, mire a hideg is kirázott.
-Meddig kell itt maradnom?- tettem fel a kérdést, ami most a legjobban foglalkoztatott.
-Még minimum egy hétig.- mondta ki a megsemmisítő választ. Akkor, ott egy világ omlott össze bennem. A sírás elhatalmasodott rajtam és végig folytak az első könnycseppek az arcomon. A doktor illedelmesen távozott és beengedte a látogatóimat. Az egyik a bátyám, a másikra pedig nem számítottam. Ő Logan volt, de őt nem láttam szívesen és ezt közöltem is velük. Tiszteletben tartotta a kérésem és távozott a helyiségből.
-Jól vagy?- csapott le rögtön Kendall a kérdéssel.
-Lelkileg vagy testileg?- kerülgetett egy újabb sírógörcs. A válasza csak egy bólintás volt, mire mindent kiadtam magamból. A baleset előtt történteket, és a testi fájdalmat is. Egyszóval mindent megbeszéltünk. Megtudtam, hogy két napig voltam eszméletlen és Logan el sem mozdult mellőlem, csak ha muszáj volt, mert magát okolta a történtek miatt. Nem az ő hibája volt, de azért nem bánom, hogy így látja a dolgokat. Szeretem, de már nem bírom ezt a, nem is tudom minek nevezzem ezt. Testvérem csak este ment haza, a látogatási idő lejártával.
A kórházban töltött idő rémes volt. Végig unatkoztam, csak egy-egy órát lehetett bent Kendall, más meg nem jött. Igaz, én kértem Loggiet, ne jöjjön be hozzám, de azért örültem volna neki, ha ezt megszegi. Keserédes száj ízzel nyugtáztam, hogy ma végre haza mehetek erről a rémes helyről. Kendall jött értem, és vitt haza. A doki szerint még rengeteget kell pihennem, szóval semmi normális torna. Se tánc, se deszka. Mi lesz velem ezek nélkül? Itthon az időt főzőcskézéssel és takarítással töltöm. A négy fiúból három nálunk ebédel minden nap. Mindig várom a negyediket is felbukkanni, de ez sosem következik be. Szerintem már rég túl is lépett rajtam, ezért minden este álomba sírom magam, de ezt senki sem tudja, sőt. Nappal megjátszom a vidámat, de belül megőrülök, szétfeszít a bizonytalanság és a hiányérzet. Ebbe bele fogok őrülni.
Már eltelt egy pár hét, ezért újra beállhatok táncolni. Már a dokihoz sem kell visszajárnom. Rettegek ettől a naptól, ma újra láthatom életem szerelmét, és az is lehet, hogy ő már utál engem.
-Sziasztok!- köszöntem hangosan amikor beléptem a táncterembe. Mindenki rám kapta a tekintetét és kedvesen üdvözölt, kivéve egy embert, Logant. Ő egyedül ücsörgött a terem egyik sarkában és valamit firkálgatott egy füzetbe.
-Azóta csinálja ezt, mióta visszajöttünk.- mondta az egyik táncos, amikor észrevette, kit nézek. Ez kicsit elgondolkoztatott. Lehet, még nincs túl rajtam? Á, ez lehetetlen.- hessegettem el a bolond gondolatokat. Bemelegítettünk és kezdetét vette a tánc. Nagyon jó volt újra a dalaik ritmusára mozogni. Mint kiderült, mostanában rengeteg lassú számot írtak, ezért lesznek páros táncok is. Már csak Logannak nem volt párja, és még egy csomó lánynak, de csodák csodájára velem osztották be. A gyakorlás alatt rám sem nézett, sőt amint lehetett elengedett. Az arcán semmilyen érzelem nem tükröződött és ez rémesen fájt. A zene véget ért, és szinte ellökött magától, majd amint meghallotta a szünet szót visszarogyott a sarokba, és ismét firkálgatni kezdett a füzetébe. Komolyan mondom ez már beteges, szinte már függő. A próbának hamar vége lett, és három sráccal mentünk hozzánk ebédelni. Megint az én drágám hiányzott a csapatból. Ő csak a srácoknak egy csá-t odavetve elviharzott gyönyörű Ford-jával. Kendall együttérző pillantást vetett felém, de többre nem telt egyik sráctól sem. Előttük megjátszottam a boldog lányt, de ez közel sem volt így. Egész este nálunk voltak, és szórakoztattak minket, de mi Kendallal tudtuk, hogy csak játszom a boldogot és semmi kedvem velük lenni. Olyan kilenc közül mentek haza végül. Ekkor testvérem kikérdezett. Kíváncsi volt mindenre, attól kezdve, hogy beléptem a táncterembe addig amíg ki nem léptem onnan. Kiöntöttem neki a szívem. Elmondtam, hogy egy szót sem szólt és csak akkor ért hozzám, ha muszáj volt, ez nagyon érdekes érzéseket keltett bennem.
-Komolyan mondom, kiherélem, ha továbbra is bántani fog.- jelentette ki, mire heves tiltakozásba kezdtem, mi szerint ne merje bántani. A kis "vitánkat" a csengő hangja zavarta meg. Testvéremmel versenyezve indultunk ajtót nyitni. Hát mit nem mondjak? Elég érdekesre sikeredett ez a kis akciónk, mert mindketten futottunk és a másikat akartuk leelőzni, ám ez nem jött össze, ezért egyszerre nyitottuk ki az ajtót. Mindketten ledöbbentünk, amikor megláttuk, ki áll az ajtóban. Alig hittem a szememnek, Logan toporgott előttünk. A szája szélét harapdálta, egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, és engem figyelt.
-Beszélhetnénk négy szemközt Kendall?- érdeklődött idegesen, a szemét le sem véve rólam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése