14. rész

Egy dohos szobában ébredtem megkötözve. Hihetetlen mennyire szorosan, már alig van vér keringésem.
-Felkeltél kicsim?- kérdezte a szőke fiú. Hangjára újra feltörtek belőlem az emlékek, ennek hatására pedig könnyek folytak végig az arcomon. -Mi baj édesem?- ült mellém és szorosan magához ölelt.
-Oldozz el!- kértem. -Bármit megteszek csak engedj el.- könyörögtem továbbra is sírva.
-Ne dobálózz a bármi szóval. Te is tudod, hogy semmit nem tennél nekem, de mivel olyan szép napokat töltöttünk együtt segítek rajtad.- oldozott el és azonnal fölém is kerekedett mind a két kezem a fejem melléfogva.
-Mit akarsz tőlem?-tettem fel nyugodtabban a kérdést.
-Beváltani az ígéretem.- kacsintott.- Az az keményen a magamévá tenni.
-Undorító vagy.- próbáltam szabadulni, ám erre semmi esélyem nem volt. A szobát betöltötte Matt jellegzetes illata amit régen annyira szerettem. Elkezdte csókolgatni a nyakam, de én el akartam tolni magamtól.
-Minnél készségesebb vagy annál hamarabb szabadulsz kicsim.- szívta meg durván a nyakam, aminek hatására felnyögtem.- Látod, hogy tudod élvezni.- duruzsolta a bőrömbe, majd folytatta a véraláfutás okozást. Nagyon fájt, de nem tudtam mit tenni, csak csendesen sírtam. Már minden reményem elszállt amikor kopogást hallottam. Matt felállt és engem is magával rántott. A hátam mögé szorította a kezem és kinyitotta az ajtót. 
-Oh. Valamit megzavartam?- kérdezte az ajtóban álló srác.
-Igen. Mit akarsz?- kérdezte Matt.
-Hoztam a cuccot amit kértél.- adott neki egy táskát.- Meg van egy kis gond.
-Megint mit csesztetek el idióták?- horkant fel megszorítva a kezemet.
-Aby nem akar dolgozni.- nyögte ki nehezen.
-A megzabolázhatatlan kurvám?- töprengett.- Küld ide majd segítek rajta, hogy könnyen csinálja.
-Igen is.- ment el a srác.
-Hol is tartottunk? Ja igen. Vetkőzz!- parancsolt rám. Mivel látta, hogy nem mozdulok megindult felém én meg hátrálni kezdtem egyenesen neki a falnak ahol szerencsétlenségemre láncok hevertek. Kikötötte a kezeimet és ott hagyott.

*Logan szemszöge*

Hol lehet ez a lány? Már rég vége a koncertnek és sehol nem találom. Úgy aggódok érte. Ha valami baja történik én azt nem bírom ki.
- Héj? Jól vagy?- kérdezi James amikor látja, hogy idegesen rohangálok minden felé.
- Nem. Sehol sem találom Melodit.- mondtam el neki az aggodalmam okát. Megint megpróbáltam felhívni, de esélytelen. Ki van kapcsolva.

- Nyugi, megtaláljuk. Csak nem nyelte el a föld. Merre láttad utoljára??- érdeklődött, hogy tudjon segíteni.
- Az öltöző fele. Menjünk.- indultunk futva az említett hely felé. Sajnos arra sem találtuk meg. Merre lehet ez a lány? Ah kikészít, már csak a tudat is, hogy valami baja lehet.
- Hát ti?- kérdezte Kendall amikor meglátta, hogy a falba csaptam. Neki mit mondjunk? Ha elmondjuk az igazat, akkor teljesen összeomlik. Csak Melodi maradt neki.
- Ülj le!- kérte James és a kanapé felé mutatott ami a helységben található. Azt hittem ennyire nem fog kiborulni amikor megtudja a hírt. Rosszabb volt mint egy kisgyerek. Hisztizett, magát okolta a történtekért és még sírt is. Alig tudtuk lenyugtatni. Azóta két nap telt el. Nem eszik semmit, egy folytában a rendőröket hívogatja, vagy a telefonját figyeli hívás reményében, hogy megtalálták, de nem. Nagyon ijesztő a látvány. A fiúkkal nagyon aggódunk érte és húgáért is. A koncerteket lemondtuk amíg elő nem kerül a lány, de sajnos erre most nem sok esély van.

Egy hét telt el Melodi eltűnése óta és semmi hírünk róla. A rendőrök fel akarják adni a keresést, de Kendall ezt nem akarja hagyni. Egyre rosszabb az állapota, rengeteget fogyott. Épp a hotel szobában ücsörögtünk amikor valaki kopogtatott az ajtón. Kendall azonnal oda szaladt és beengedte az illetőt. Nagyon meglepődtünk amikor megláttuk a rémes kinézetű lányt. Csak lépett egyet befelé és össze is esett. Azonnal mentőt hívtunk. A lány bekerült a kórházba. Az orvos szerint szerencséje volt. Ha korábban ájult volna el, akkor akár meg is halhatott volna. 

Három napja tért vissza Melodi. Nem volt hajlandó a történtekről beszélni, sőt, nagyon semmiről sem beszél magától. Ha kérdezzük jobb esetben válaszol és ennyi. Nem tudom hol lehetett, de annyit sikerült kiszednem belőle, hogy egy srác tartotta fogva. Most is éppen az erkélyen ücsörög egyedül. Meglepődött amikor egy bögrét tartottam felé, de elfogadta. Lassan kortyolt a forró kakaóba. Mostanában eléggé rászokott, de legalább már hajlandó valamit enni és inni. Az első nap még azt sem akart. Gyakran vannak rémálmai, de ez a traumának köszönhető. Mellette állok és ezért Kendall is nagyon hálás. Aggódik érte, de megérti, hogy benne annyira nem bízik meg mint bennem. Úgy gondolja, csak idő kell neki. A lány pszihológusról hallani sem akar.

-Nem fázol?- kérdezem kedvesen, lágy hangon.

-Nem.- felel tömören. 

-Éhes vagy?- érdeklődöm újra a hasa korgása után, ami megmosolyogtatott egy kicsit.

-Nem.- tagadja.

-Figyelj!- kezdem finoman.- Enned kell. Nem tudom, hogy mit éltél át, de meg kell próbálnod elfelejteni. Ha nem sikerül soha többé nem leszel boldog. Szerintem te sem akarod ezt, csak még nagyon friss az élmény, de idővel beletörődsz majd, ha el nem is felejted.

-Logan.- szólít meg amikor elakarok menni.

-Igen?- nézek rá bizakodva.

-Segítesz feldolgozni??- tudakolja most ő. Lassan bólintok és vissza dőlök mellé a korlátnak.- Az az állat aki elrabolt az egyik régi ismerősünk Kendallel, pontosabban a volt barátom.- áll meg egy pillanatra.

-Ha nem akarod elmondani nem muszáj.

-De!- ellenkezik. -Ha nem most teszem később kell és akkor is ennyire fog fájni.- jelentette ki, majd folytatta.- Amikor kidobtam megesküdött, hogy még fogom látni és...- csuklott el a hangja, de egy pillanat múlva összeszedte magát.- És keményen meg fog dugni. Valójában ez volt annak is az oka, hogy kidobtam. Minden áron meg akart dönteni, de én még nem éreztem késznek magam rá. Egy ideje már kaptam fenyegetéseket, mint te is tudod, de a koncert után berántott egy öltözőbe. Akkor vitt magával. Megkötözött és mint ígérte próbálkozott megerőszakolni, de okosabb voltam nála és valahogy sikerült megszöknöm, de úgy félek. Mi van, ha nem adta fel? Én ezt még egyszer nem bírnám ki. Egyszerűen undorodom tőle.- fejezte be.

-Mondanám, hogy vigyázok rád, de a nap 24 órájában nem tudok melletted lenni, viszont azt nem fogom hagyni, hogy egyedül legyél.- jelentem ki.

-Köszönöm.- ölelt szorosan magához, amin kicsit meglepődtem, de viszonoztam. Magamba szívtam oly jellegzetes illatát. Ez annyira ő.-Köszönöm, hogy meghallgattál és, hogy próbálsz vigyázni rám.

-Ne köszönd! Ez természetes. Erre valók a barátok.- fájt kimondani a szót, de tudtam, hogy ez a helyes.- Gyere! Csináljunk valami kaját.- húztam magam után a konyhába. Palacsintát csináltunk. Végre ő is mosolygott. Úgy tűnt kicsit megfeledkezett mindenről és igazán boldog. Kendall meg is köszönte, mert egész este ilyen volt.

-Ne!- hallottam egy sikítást. Nem hiszem el. Megint rémálma van. Óvatosan osontam be hozzá és finoman végig simítottam meggyötört arcán. 

-Jól vagy?- kérdeztem amikor rám emelte csodás tekintetét.

-Igen, csak rosszat álmodtam. Köszi, hogy felébresztettél. - hálálkodott.

-Nincs mit.- indultam meg az ajtó felé, de megragadta a csuklóm ezért kérdőn néztem vissza rá. 

-Maradj itt. Nem akarok egyedül lenni.- szinte könyörgött.

-Rendben.- adtam be a derekam.- Majd a kanapén alszom.

-Ne! Aludj itt mellettem!- húzott vissza.

-Biztos ezt szeretnéd?- érdeklődtem, hogy megbizonyosodjak róla.

-Igen. Csak had bújjak hozzád.- kért mire én csak átöleltem. Magamban mosolyogtam, hogy az általam csodált lánnyal alhatok. Az éjszaka további része nyugodtan telt. Nem volt több rémálma. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy túl sokáig aludtam magamhoz közel tartva a lányt, ezért reggel, inkább délelőtt Kendall jött be, hogy megnézze minden rendben van-e, de meglátott minket egymás karjaiban és a lány a kiabálására ébredt...........