1. rész

Sziasztok! Visszatérek ezzel a bloggal csak kicsit átírva (nagyon kicsit). Mostantól rendszeresen lesznek részek általában szombaton vagy vasárnap. Nem is húzom tovább az időt. Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után ha lehet! Jó olvasást az első részhez!

Melodi vagyok. Ma reggel 6-kor keltem. Lezuhanyoztam, felvettem egy laza felsőt és egy cső nadrágot, befontam a hajam és megindultam a konyhába valami harapni való után nézve. Szerencsére Kendall még itthon volt.

-Szia.- köszöntem neki amikor leértem mellé a a konyhába.

-Jó reggelt. Mit kérsz reggelire?- kérdezte kedvesen

-Rántottát.-feleltem és leültem az egyik székre az asztalhoz.

-Oké.-egyezett bele és elővette a tojásokat.

-Köszi.

-Lehetne, hogy ma plázáz Bellel?- érdeklődött.

-Miért küldesz el minden szombaton valahova?- kezdett már ez aggasztani. Egyszer szerettem volna otthon pihenni.

-Azért, mert szeretném ha kikapcsolódnál.- érvelt.

-De azt itthon is tudok. Had maradjak.

-Ne!- parancsolt rám erélyesen.

-Mit titkolsz?- álltam elé.

-Semmit.- nézett el a szememtől. Ezt akkor csinálja ha titkol valamit.

-Kendall, mond el! Tudom, hogy titkolózol.

Ekkor kopogtak.

-Nyitom.- kiabáltam ajtó nyitás közben. Egy helyes barna hajú fiút láttam meg, aki fehér felsőt, bőr dzsekit és egy fekete farmert viselt.

-Szia Melodi.- köszönt aranyosan.

-Szia. Ki vagy? Honnan tudod a nevem?- kérdeztem meglepetten.

-Ki az? - hallottam Kendall hangját. Ekkor megjelent mellettem.- James! Hogy kerülsz ide?!

-Beszélni akartál velem, hát jöttem.- felelte.

-Melodi, menj fel a szobádba!- parancsolt rám a bátyám.

-Nem.- ellenkeztem.

-Ne vitázz!- mondta ellent nem tűrően.

-Kendall, hagyd! Nem tilthatod el örökre tőlünk.- érvelt mellettem mint kiderült James.

-De igen!- foglalkozott már vele Kendall.

-Kendall! Én is itt vagyok. Avass be a dolgaidba!- szóltam rá most én.

-Melodi kérlek had beszéljek Jemesszel.- enyhültek meg vonásai.

-Egy feltétellel.- mosolyogtam rá ördögien.

-Mond!

-Ha előtte két szót válthatok Jamesszel négy szem közt.

-Kapsz öt percet.- adta be a derekát nagy nehezen.

-Ne merj hallgatózni!- mondta játékosan.

-Rendben.- indult meg a konyhába.

Kettesben maradtam Jamesszel.

-Mit szeretnél?- kérdezte.

-Beszélgetni. Honnan tudod a nevem?

-Nem Kendalltől, azt elhiheted. Nyomoztam utánad.

-Mert?- lepődtem meg. Miért nyomozna bárki is utánam?

-Egyszer láttam egy képet rólad az öltözőjében. Rákérdeztem ki az. Annyit mondott, hogy a húga és ne merjek kérdezősködni, vagy szólni a többieknek.- mosolyodott el édesen.

-Minden fiút elkerget a közelemből.- merengtem el.

-Ennyire félt?

-Igen. Kik azok a többiek? Milyen öltöző?- tértem vissza, mivel ez teljesen új információ volt számomra.

-Te nem tudsz a BTR-ről?- esett le az álla.

-De tudok, de ez hogy jön ide?

-A tagjai vagyunk. Kendall, Logan, Carlos és én.- mondta mintha a világ legtermészetesebb dolgát közölné velem.

-Tessék?

-Nem tudsz rólunk?- kérdezett vissza.

-Nem alig van időm valamire ezért nem foglalkozom bandákkal.

-Ennyire szemét Kendall? Mindenről lemaradsz miatta?

-Igen. Adhatok valamit?- kezdtem kotorni a zsebemben.

-Persze.

Egy cetlit nyomtam a kezébe,amin a számom és a facebook-os nevem volt.

-Mi ez?- kezdte forgatni kezében az apró cetlit.

-Nézd meg és ne merj szólni erről Kendallnak!- figyelmeztettem.

-Rendben és köszi.- mosolygott rám.

-Nincs mit.

-Lejárt az idő- mondta Kendall mielőtt megölelhettem volna Jamest. 

-Oké, megyek-indultam meg a szobámba.